utánpótlás nevelés

A helyi iskolával közösen utánpótlás nevelésbe kezdtünk az elmúlt években, és idén is sikeres eredményeket zártak csapataink!

Kézilabda csapataink TAO pályázati forrásokból,  valamint focicsapatain a Bozsik program támogatásának köszönhetően vehettek részt az edzéseken, jutottak el sok mérkőzésre és lettek gazdagabbak felszereléssel, érmekkel, élményekkel.

Reméljük minél több gyerekkel sikerül megismertetnünk és megszerettetnünk ezen sportokat, és ezúton is köszönjük az edzőknek, szülőknek, és támogatóknak az eddig segítségét.

Dorffest Parndorf

Június 17-én Ausztriában jártunk papírsárkányt készíteni,
a Parndorfer Drachenverein tagjainak meghívására érkeztünk a falunapjukra.
Idén is szívesen tettünk eleget a felkérésnek, és a Sárkány.Info csapat tagjaival kiegészülve egész nap építettük papírsárkányainkat a rendezvényen az osztrák, magyar, szlovák és minden nemzetiségű gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Az estét vidám csapatépítéssel zártuk, majd másnap betekintést nyerhettünk a műhelytitkokba és jótanácsokkal láttak el minket a közösen tervezett polip varrásához. 

adó 1 %

Ajánlja fel adója egy százalékát egyesületünk részére!
Adószámunk:18926899-1-19

Támogassa munkánkat, melynek célja Szentkirályszabadja község
kulturális életének, sport és szabadidős tevékenységének, természet- és környezetvédelmének élénkítése, előmozdítása. A sárkányeresztés mint szabadidős tevékenység népszerűsítése.

Ha Ön nem rendelkezett még az szja 1+1%-áról, azt a bevallástól függetlenül egészen május 22-ig megteheti.


A rendelkező nyilatkozatot a bevallásától elkülönülten, elektronikus úton, vagy papír alapon, a legegyszerűbben a 16EGYSZA nyomtatványon nyújthatja be: 16EGYSZA Rendelkező nyilatkozat a befizetett adó 1+1 százalékáról.

Online felület: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

meghívó közgyűlésre – 2017.március 13. hétfő 17 óra

Meghívó a Szentkirályszabadja Baráti Kör Egyesület éves közgyűlésére.

A közgyűlés helye székhelyétől (Erdősétány 22.) eltérően:
8225. Szentkirályszabadja Petőfi Sándor u. 6.  – Nemzedékek Háza

A közgyűlés időpontja:        2017.március 13. hétfő  17 óra

Napirend:

1.      Levezető elnök, lebonyolítást segítők megválasztása

Előterjesztő: az egyesület elnöke

2.      A létesítő okirat módosítása az új Ptk. általános szabályai és az egyesületekre, alapítványokra vonatkozó speciális szabályok szerint, a módosítás során figyelemmel a fenti szabályokon túl az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényre (Ectv.), valamint a speciális jogállású szervezetekre vonatkozó jogszabályokra (pl. sportegyesület).

Előterjesztő: az egyesület elnöke

3.      Tisztújítás, vezető tisztségviselők feladatvállaló nyilatkozat tétele,
a választott könyvvizsgáló megválasztása, és díjazásának megállapítása

4.      Az egyesület taglistájának összeállítása, mely egyértelműen tartalmazza a tagok neve mellett a tagok lakóhelyét vagy székhelyét és aláírását is.

5.      Az elnökség szakmai, pénzügyi beszámolója a 2016-os évről,
annak elfogadása, valamint a 2017-es éves költségvetés elfogadása.

Előterjesztő: az egyesület elnöke

6.      A tagok által beterjesztett javaslatok, kiegészítések

 

Figyelemfelhívás

A közgyűlés határozatképes, ha azon az egyesületi tagok 50%-a+1 fő jelen van (illetőleg szabályszerű meghatalmazással képviselve van).
Az Egyesület alapszabályának módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. Mindazokban az ügyekben, amelyekben a határozathozatalhoz nem szükséges a jelenlévő tagok vagy a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata, a közgyűlés a határozatait a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozzák meg.

Ha a közgyűlés nem lesz határozatképes, a megismételt közgyűlés
ugyanazon a helyen, 2017.03.13-án 17:30 órakor kerül megtartásra.
A megismételt közgyűlés a megjelent egyesületi tagok számára tekintet nélkül határozatképes és nincs jogi akadálya annak, hogy a jelen meghívóban
feltüntetett napirendi pontokban döntést hozzon.

 

Dátum: 2017.02.26.

 

Bognárné Cseh Melinda

Elnök

Farsangi focikupa 2017

FARSANGI FOCIKUPA – 2017 február 25-én Szentkirályszabadján

Hagyományainkhoz híven idén is sportolni hívtuk községünk lakóit, és azok barátait.
 
A délelőtt folyamán az általános iskolások versenyeztek Leimeiszter István vezetésével. Az első és második osztály csapata után a három felső tagozatos csapat versengett a nyeremény labdáért. A végeredmény:
1. “Spanyolok”
2. “Nagyfiúk”
3. “Király Szentkirály”.
 
Gólkirály:Kálmán Péter ,
Kiemelkedő góllövők: Somogyi Boldizsár, Gertner Luca
 
Délután az ifjúsági kategóriában 5 csapat mérkőzött Bak Kari vezetésével.
Az eredmény:
1. B12
2. Flamingó
3. JOST
4. Tökfilkók
5. FC Barcelona
 
Gólkirály: Kányai Erik
 
Az eredményekhez ezúton is gratulálunk, és reméljük mindenki kellemes napot töltött el velünk!

Meghívó

2017

Ezúton meghívunk minden érdeklődőt,
aki szeretne velünk együtt tenni a településünkért,
hogy csatlakozzon hozzánk!

 

2017. január 5. csütörtökön 18 órától tartjuk közgyűlésünket,
melynek napirendi pontjai többek között a 2016. éves beszámoló elfogadása, az éves költségvetés és programtervezet elfogadása 2017-re.

Lehetőség nyílik csak pártoló tagként is jelentkezni, és már a középiskolásokat is várjuk, hiszen a kötelező közösségi szolgálatot teljesíthetik egyesületünk rendezvényein.

Programjainkról az információk, fényképek, videók, élménybeszámolók megtalálhatóak egyesületünk honlapján a www.szbke.hu , valmint www.facebook.com/szbke oldalon. Felajánlásaikkal, ötleteikkel és program javaslatukkal keressenek bennünket elérhetőségeinken:
Tel: 06-30- 724-3134 , e-mail: szbaratikor@gmail.com
Adószámunk ahová az 1 % felajánlásokat várjuk: 18926899-1- 19

Bognárné Cseh Melinda
elnök

“Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van,
az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja,
milyen sokan oda állnak mellé.”

– Böjte Csaba-