2020 – egy különös év zárása

Az idei év csupa váratlan fordulatot hozott, és míg a tavasszal csalódottan kellett lemondanunk sorra a programjainkat,
a nyár végén kimondottan pozitívan zárhattuk az idei XXIII. Sárkányok Napját méghozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága 500.000.- Ft-os támogatásával, majd a Családsegítő Szolgálattal, a Könyvtárral és a Nemzedékek Házával közösen megrendeztük az októberi tökfaragó kézműves délutánt.

Sajnos most az év végéhez közeledve újabb elővigyázatosságból nem tartjuk meg a karácsonyi rendezvényeinket.

Korábban talán nem is fogtuk fel,  milyen nagy jelentőségük van a közösségi eseményeknek, a kézműves foglalkozásoknak, ünnepi készülődéseknek és a vidám szabadtéri programoknak, mindaddíg míg idén minden megváltozott, és egy vírus miatt  távolságtartásra és otthonmaradásra kellett berendezkednünk. Türelmesebbnek és egyben figyelmesebbnek kell lennünk egymással, vigyáznunk kell a szeretteinkre, szomszédainkra, és tágabb közösségünk tagjaira egyaránt. Idén még a karácsony is más lesz, legtöbbünk nem tud a teljes családdal vagy éppen a barátokkal együtt készülődni és ünnepelni. Szerencsére a modern kori technikák a segítségünkre vannak, és az online tanulás, otthonról dolgozás mellett a szeretteinkel is tarthatjuk a kapcsolatot már nem csak telefonon, de videóhívásokkal is.

Az ünnepi készülődéshez idén mi is online próbálunk meg hozzájárulni, és izgalmas, kreatív ötleteteket megosztani az egyesület facebook oldalán. 

Reméljük jövőre sikeresen alkalmazkodunk a megváltozott új helyzetekhez, és minél több rendezvényt valósíthatunk meg ismét a közösség szolgálatában.